Minden szakember

Építkezés és felújítás

  1. Töltse ki a jelentkezési lapot
  2. Kapjon ajánlatokat és árakat a szakemberektől
  3. Válassza ki az Önnek megfelelő mestert az árak és vélemények függvényében
Minden szakember

Üdvözlöm, Péter vagyok!

A szolgáltatások használatához kattintson a gombra

Bemutatkozás

BEMUTATKOZÁSÜdvözlök minden kedves érdeklődőt.Szeretnék a következőkben röviden bemutatkozni mind a személyemet, mind pedig a tevékenységem gyakorlását illetően.Szilágyi Péternek hívnak, családos két gyermekes édesapa vagyok, Győrújbaráton élek.Fontosnak találom megjegyezni,hogy miért is említem meg, a családi állapotomat. Aki családos, gyermekes szülő az minden bizonnyal tudja, hogy többek között milyen elmélyűlt figyelmet igényel a gyereknevelés, a mindennapokban.Óvjuk, és védjük őket, ahogy az csak lehetséges, és ennek során idővel kialakul egyfajta szemlélet, amivel a veszéllyel járó élethelyzeteket próbáljuk kiszűrni, illetve megelőzni.Mindamellet szabályrendszereket hozunk létre számukra, hogy biztonságos keretek között önállósodni tudjanak, képesek legyenek tudatosan felismerni, a saját környezetükben rejlő mindennapi kockázatokat. Alapesetben, a védelmi ágazat megfelelő gyakorlása is hasonló figyelmet,és szabálykövető tudatosságot igényel . Meg kell valljam, ma már nem tudok egy munkakörnyezetre úgy tekinteni, mint régen.A félelmet mint fogalmat félretéve, csak a látásmódot szem előtt tartva például, ahogy egy sokat tapasztalt tűzoltó sem csak a természet szépségét látja meg, erdőben-mezőben, hanem annak a veszélyforrásait is, én ugyan így vagyok bármilyen munkaterülettel.A szakember idővel alkalmas lesz arra, hogy olyan dolgokat is észrevegyen amin adott esetben, más szereplő figyelme már átsiklana.Ugyanakkor ismernie kell a tevékenységet érintő jogszabály halmazt, hogy ezt, az említett tudatossággal legyen képes, a gyakorlatba fektetni. A fent már említett védelmi ágazat gondolata alatt azt értem, hogy ezek a tevékenységek véleményem szerint szorosan összefüggenek.A -munka-tűz-környezetvédelmet (H.S.E.) már jó ideje egy kalap alá veszik,de szerintem a vagyonvédelem is épp oly szerves része az előbbieknek (H.S.S.E.).Vegyünk csak alapul, egy objektum beléptető helyiségét.A munkavédelmet érintően, a szolgálatnak ismerettel kell bírnia, a létesítmény aktuális létszámát illetően, valamint mivel túlnyomórészt ide van telepítve, a tűzjelző központ is, már is rendelkezni kell az ezt érintő ismerettel is érintve a tűzvédelmi szakágat, a kötelező üzemeltetési ismeret miatt.Nem szabad megfeletkezni, hogy egy létesítmény szabályrendszerének következetes betartási feladata szintúgy érinti, a felsorolt kategóriákat több téren is.Hiszem hogy ezek a tevékenységi körök együttes, és áttfedő ismerete tudja biztos alapokra helyezni, egy létesítmény védelmét. Szakmai pályafutásom során betöltött munkaköreimben szerzett, széleskörű tapasztalatom, és tudásom minden említett elvárásnak megfelelő, és biztos alapot jelent a magas színvonalú eredményes munkavégzéshez. Az elmúlt 15 év folyamán biztonság-védelmi munkakörben sok olyan kompetenciát szereztem, melyek a felsorolt feladatok megoldása során jól hasznosíthatóak, és ezzel hozzájárulhatok, a sikeres működéshez. Ezen ismeretek közül jó néhányat a magaménak tudhatok, az ágazati átfedések miatt,amik a korábbi munkaköreimből fakadó sajátosságoknak köszönhető.Így viszont kiváló alkalmam volt a tájékozódásra, a jelenlegi középfokú szakirány-gyarapodásom elősegítéséhez. A karrierem során remek lehetőséget kaptam a fejlődésre,többek között mint biztonsági és egészségvédelmi koordinátor , egy időközben célirányosan indított győri székhelyű egyéni vállalkozás formájában, jelentős projektekben történő részvétellel, ami hozzájárult a sikeres munkavégzéshez, és a neves megbízók megelégedéséhez. A vállalkozás fő profilja, a maga tekintetében a munkavédelemre épül, főként létesítési (építőipari) környezetben (BE-Koordináció), ezt egészíti ki a szakterületet érintő -tűz, valamint szükség esetén a környezetvédelem,és az emelőgép ügyintézés. Vagyonvédelmi vonzata pedig emelt szintű biztonság szervezésben,valamint mindenek előtt szakágazati átfedésben, elsősorban közvetve tűzvédelmi-távfelügyeleti minőségben,túlnyomórészt a már üzemszerűen működő létesítmények,objektumok esetében lehet. Előnyét tekintve ​egy​ főfoglalkozású ​egyéni vállalkozás​ alkalmas rugalmasan kezelni a mai modern világ sokrétű kihívásait,ennek megfelelően képes,​(túlnyomórészt)​ ​eseti jelleggel​ ​teljesít​eni alkalomszerű megbízások komplex feladatait,a mindennapokban. A részretekről a vállalkozás Facebook, valamint LinkedIn oldalán lehet tájékozódni.https://www.facebook.com/letesitmenyvedelem/ https://www.linkedin.com/in/p%C3%A9ter-szil%C3%A1gyi-3a69581b1/

Megrendelő vagy? Gyorsan és kockázatmentesen egy szakemberre lenne szükséged, aki elvégez például egy szakszerű Építkezés és felújítás megbízást Győrújbarát városában? Itt van, mondjuk Péter .

Ő egy szakember, aki Győrújbarát és környékén dolgozik és nagy gyakorlata van Építkezés és felújítás terén. Péter egyike azoknak, akik jelentkeztek a megbízásodra, ami úgy történt, hogy leírtad mi a teendő, a feladat kartonjában összefoglaltad a munka részleteit, megadtad a szükséges határidőket, helyszíneket, költségkeretet és egyéb szükséges információkat, majd mindezt közzétetted.

Ezután csak hátradőltél és vártad a jelentkezőket. Ekkora futott be Péter ajánlata! Qjob-os profilján 5 csillagos értékelést láthattál, korábbi megrendelői csak pozitív visszajelzéseket hagytak róla. Ezek alapján meggyőződhettél arról, hogy több ügyfele is elégedett volt az általa nyújtott Építkezés és felújítás szolgáltatással. Bizakodhatsz, nagy eséllyel Te is elégedett leszel!

Ezután, csak annyi a dolgod, hogy egyeztess a szakemberrel, véglegesítsd a kiválasztását, a munka elvégzése után ellenőrizd azt, rendezzétek az anyagiakat, és végül Te is hagyj egy visszajelzést a szakember profilján. Egyszerű, ugye? Így működik a Qjob.hu – a szakemberkereső.

Értékelés

Reviews
Értékelések akkor jelennek meg, amikor a Felhasználó létrehoz vagy elvégez egy feladatot

Hasonló szakemberek

© 2021, Qjob (WebTech Group Kft.)
+36 (70) 212-46-06
info@qjob.hu